Soros György személyes állásfoglalása 1996 – ból

Az utóbbi öt év során jövedelmemnek pontosan a felét, időmnek és energiámnak pedig ennél lényegesen nagyobb részét fordítottam alapítványi hálózatomra, amely immár a volt szovjet birodalom 22 országában, és két rajta kívül eső országban, Dél-Afrikában és Haitin működik. Azért foglalkoztam ennyit velük, mert felismertem, hogy a szovjet rendszer összeomlása történelmi esemény. A világ állapotát pedig sok évre meghatározza majd, hogy milyen államrend veszi át a helyét.

Célom az, volt, hogy segítsem az átmenetet a kommunizmusból az általam nyitott társadalomnak nevezett alakzat felé. A nyitott társadalom alatt egy, a mai nyugat-európai és észak-amerikai társadalmi berendezkedéshez hasonló dolgot értek. A legtöbb kommunista rendszer alatt élő ember számára ez nagyon vonzó elképzelés volt, tehát azáltal, hogy támogattam, elősegítettem az érintett országokban élők törekvéseit is. A nyitott társadalom nemcsak megengedi, hogy mindenki önállóan gondolkodjon és önálló döntéseket hozzon, hanem ezt mindenkitől meg is követeli. Így szabadságot, újításokat és virágzó jólétet teremt, viszont törvényeket és intézményeket kíván, amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző nézetű és érdekű emberek békében együtt élhessenek és dolgozhassanak. Ezt nem lehet egyik napról a másikra elérni. De a kommunizmus bukása után a forradalmi pillanat hevében befolyásolni lehetett volna a helyzetet, és irányt lehetett volna mutatni, amennyiben a nyugati nyitott társadalmak hajlandóak lettek volna megragadni a lehetőséget.

Sajnos azonban nem így történt. A forradalom óta hat év telt el, elkezdtek kialakulni az új rendszerek, csakhogy ezek messze vannak a nyitott társadalomtól. Ehelyett szemünk előtt fejlődik ki egy nacionalista eszmék és nagyvállalati érdekek által meghatározott alakulat, ami a fasizmus, illetve nemzeti szocializmus klasszikus receptje. Ez erős általánosítás, és nem is minden országra érvényes. Ahol pedig igaz, ott sem az ideológia, sem az üzleti érdekek nem formálódtak ki teljesen, és a vezetés sem ül mindig szilárdan a nyeregben.

Néhány országban – amelyek közül Oroszország a legjelentősebb – az üzleti érdekek jobban kialakultak mint a vezetés vagy éppen az ideológia. A államhatalom szabad préda, az eredmény pedig messze nem dőlt még el. Egy bizonyos: aki a nép támogatását el akarja nyerni, annak valamennyire nacionalista és idegengyűlölő retorikát kell felvennie, mert az emberek csalódtak, és haragszanak a Nyugatra. Más országokban – amelyek közül kiemelkedik Ukrajna – a kép még nem alakult ki, és most jó esély van arra, hogy az események pozitívabb fordulatot vesznek, különösen mert úgy tűnik, a Nyugat végre felébredt, és megkezdte a komoly segítségnyújtást.

Bár még korai kétségbeesni a térség sorsa miatt, ideje megkérdezni, hogy mi volt a hiba, és engem egyre inkább ez a kérdés foglalkoztat. Egyértelmű, hogy tévesen ítéltem meg a Nyugat nyitott társadalmait. Azt hittem, hogy osztják a nyitott társadalomba mint kívánatos társadalmi formába vetett hitemet, és hogy készek erőfeszítéseket is tenni annak kialakításáért. Félrevezetett a Nyugat történelme, hiszen a Nyugat a második világháborúban igenis harcolt a nyitott társadalom értékrendjéért, a világháború után pedig tudatosan áldozatokat is hozott az értékrend elterjesztése érdekében. Ahogy Amerika Németországgal és Japánnal bánt, az gyönyörű példát teremtett, és én azt hittem, a példa a kommunizmus összeomlása után is követhető. E tekintetben azonban keserűen csalódtam. Úgy tűnik, a Nyugat immár elvesztette azt az értékrendet, amelyért a múltban kész volt kiállni.

Ez sehol sem egyértelműbb mint éppen Bosznia esetében. Bosznia tragédiája a Nyugat erkölcsi csődjéről tanúskodik. Bosznia előtt például, amikor a jugoszláv hadsereg Dubrovnikot bombázta, még Kelet-Európa sorsa felől kellett volna aggódnunk; most, hogy nem volt erkölcsi bátorságunk, már saját magunkat, a Nyugati civilizáció jövőjét kell féltenünk.

Milyen álláspontot képviselünk? Nem hiszem, hogy erre a kérdésre bárki is egyértelmű válasszal szolgálhat többé. Amennyiben létezik általános vélemény, akkor eszerint mindenkit vezéreljen a saját érdeke! Ez igaz a gazdasági életben, ott viszont elvben a piaci mechanizmusok gondoskodnak az erőforrások optimális eloszlásáról. Igaz ez a politikában is, ahol a politikusoknak elvben a saját választókerületük érdekeit kell képviselniük különösebb tekintet nélkül az általános értékekre. És még inkább így van a nemzetközi kapcsolatokban. Az államoknak nincsenek elveik, csak érdekeik.

Nem hiszem, hogy ez az értékrend elegendő civilizációnk fenntartásához. Hiányzik a közös érdek fogalma. E fogalom nélkül egy társadalom sem tartható össze.

Lehet úgy érvelni, sőt szokás is, nagy hévvel, főleg az Egyesült Államokban bizonygatni, hogy a közérdek éppen az önérdek minden korlátozás nélküli követése volna. Ellenben én azt állítom, hogy az érv hamis. Az együttműködés kárára dicsőíti a versenyt. A verseny az újítást és a fejlődést szolgálja, és ami még ennél is fontosabb, megteremti a szabad választás lehetőségét. A verseny azonban nem tartható fenn bizonyos mértékű együttműködés nélkül. Teljesen pusztítóvá válik, ha nem határolják körül, és nem szorítják keretbe szabályok és viselkedési normák. Ez egyértelműen látható a nemzetközi élet színterén, ahol nem megfelelőek a szabályok és a normák, de államon belül is legalább ennyire igaz. Az utóbbi öt év történelmének legfőbb tanulsága, hogy egy nyitott társadalom megteremtéséhez az egyéni érdekek követésénél többre van szükség. Egy zárt társadalom összeomlása nem vezet automatikusan egy nyitott társadalom születéséhez.

A nyitott társadalom egy komplexebb, kifinomultabb szervezeti forma. Fő hátránya is éppen abból adódik, hogy túl elvont, nem kellőképpen megértett fogalom. Pedig jobban tennénk, ha némi erőfeszítéssel megpróbálnánk megérteni, tudniillik civilizációnk nem maradhat fenn nélküle. Civilizációnk rendkívül fejlett, az egész földön elterjedt, aminek köszönhetően rendkívüli módon megnőtt hatalmunk a környezetünk felett. Ha a tudásunk nem tud lépést tartani ezzel a hatalommal, soha nem látott méretű katasztrófa veszélyeztet bennünket.

A nyitott társadalom koncepciója azon a felismerésen alapszik, hogy a világunkról szerzett ismereteink természetüknél fogva tökéletlenek. Ezért olyan társadalmi formára van szükségünk, amely lehetővé teszi, hogy a különböző nézetű és érdekű emberek békében éljenek egymással. Nagyjából ilyen társadalmat építettünk ki a nyugati demokráciákban, nemzetközi kapcsolatainkban azonban szomorú hiányosságaink vannak. És a nyugati demokráciák sem mentesek a belső hiányosságoktól. Ha az ember felismeri, hogy ismeretei természetüknél fogva tökéletlenek, ez nem is lehet meglepetés. Tökéletlen ismereteinknek nagy előnye azonban, hogy javíthatók.

Van-e kiút a nyugati demokráciák morális csődjéből? Hiszem, hogy van. Olyan közös értékrendet kell kialakítanunk, amely összetartja civilizációnkat. Hol találhatjuk meg ezeket az értékeket, amikor civilizációnk világméretű, és számos különböző kultúrát foglal magába? Szerintem csak egy megoldás van. El kell ismernünk a nyitott társadalom koncepcióját, amelynek segítségével a különböző nézetű és érdekű emberek békében élhetnek egymással. A nyitott társadalom közös érdek, amelyet előbbre kell helyezni a szűk egyéni érdekek követésénél.

A nyitott társadalom nem zárja ki az egyéni érdek követését. Épp ellenkezőleg, a tökéletes ismeretek híján legjobb, ha az egyénre bízzuk saját érdekeinek meghatározását, és a legjobb, ha a piaci mechanizmusokra hagyjuk ezeknek az érdekeknek az egyeztetését. Tökéletes ismeretek híján azonban nem bízhatjuk az egyénre a közös érdek védelmét. Olyan intézményekre van szükség, amelyek elsőbbséget kapnak az egyénnel szemben. Ezek az intézmények szükségképpen tökéletlenek lesznek, de ha egy nyitott társadalom részei, akkor ezt felismerve szüntelenül a hiányosságok kiküszöbölésére törekszenek majd. Ettől olyan nehezen megragadható, kifinomult a nyitott társadalom gondolata.

Képesek vagyunk-e kívánatos célként megérteni és elfogadni a nyitott társadalmat? Alapulhat-e értékrendünk azon a felismerésen, hogy esetleg tévedünk? Az értékek az általunk helyesnek hitt dolgokat képviselik. Hihetünk-e olyan dolgokat, amelyek esetleg tévesek? Igen, de csak akkor, ha pozitív értéknek tekintjük tévedésünk lehetőségének felismerését. Ezt a szellemi akadályt kell legyőznünk.

Hogyan kelhet versenyre a nyitott társadalom az olyan egyszerűbb, konkrétabb elképzelésekkel mint az én családom, az én törzsem, az én hazám, jó és rossz? Hiszen az emberek lehet, hogy készek meghalni a királyért és a hazáért; de készek-e meghalni a nyitott társadalomért? Bosznia példájából ítélve egyértelműen nem. De talán nem is méltányos Boszniával példálózni ebben az összefüggésben, hiszen Boszniában az értékeket soha nem határozták megy világos módon.

A világnak nagy szüksége van olyan vezérelvekre, amelyek szabályozzák az államok közötti, illetve az államon belüli kapcsolatokat. Az a maxima, hogy az államoknak nincsenek elveik, csak érdekeik, egyértelműen nem alkalmas e célra. Azt hiszem, hogy a nyitott társadalom koncepciója jobb útmutatóul szolgál. Hogyan fordítható le mindez a szabályok és a világbékét fenntartó intézmények nyelvére? Nehéz kérdés ez, körültekintő megfontolást igényel. Egyedül nem tudok válaszolni rá; együtt kell kitalálnunk.

Soros György